Télapókérdés – mikor mondjuk el az igazat?

A gyermekkor meghatározó része az ember életének, ezért is aggódik sok szülő, mit mondjon és hogyan, ha a gyereke kínos, ámde törvényszerű kérdéseket tesz fel. Tanítani, ismeretek alapjait átadni egy kisembernek, bizony felelősség, mégsem szabad ezt görcsösen felfogni.

Amilyen sérülékeny egy gyermek, olyan hamar túl is képes tenni magát az apró hétköznapi csalódásokon. A gondolati szabadságát és a kis álomvilágot, amiben él éppen ezért kegyetlenség lenne indokolatlanul lerombolni. Képzeljük magunkat a gyerek helyzetébe. Ragaszkodik a szép, de nem feltétlenül reális dolgokhoz, az érzelmi szimbólumokhoz és ide tartoznak a kitalált alakok, amik lényegében a kultúránk, a hagyományőrzés részei.

Nem kell beleavatkoznunk ebbe a folyamatba, mivel ez a dédelgetett álom nem ártalmas. A kicsit nem ezek a lények, hanem a várakozás, maga a szertartás izgalma, az ajándékozás, a meglepetés csigázza fel. Ezek egyfajta érzelmi állandóságot és stabilitást nyújtanak számára.

Mikor érik meg egy csöppség a felvilágosításra? Sosem. A gyerek saját ismeretének, korának megfelelőn fog tájékozódni, kérdezni és az sem baj, ha nekünk szegezi a kérdést: mi az igazság? Rendszerint a gyermek  világosítja fel önmagát, amikor közösségbe kerül és egy társa felveti, hogy nincsen télapó. Nyugodtan mondhatjuk, hogy lehet, hogy ő az, aki rosszul tudja. Ha nagyon realista a gyermek, akkor válaszolhatjuk azt, hogy a télapó nem tudna ennyi ajándékot egyedül kivinni, ezért vannak segítői. Könnyedén kell kezelnünk a kérdést, így a gyermek sem éli meg törésként.

Van, hogy a kisfiú vagy kislány nem árulja el a szülőnek, hogy már régen tudja az igazat, mert éppen ugyanazt az izgalmat látja felmenőjén, amit korábban saját maga is átélt.

Egy idő után természetessé válik az igazság és nem marad határvonal, ahonnan elmúlik a hit, a varázs.

Kovács Andrea Zsuzsa