„Megkapaszkodni”!

Látszólag költői a kérdés, mert  társadalomban élve társas kapcsolatainkat építve, szinte mindig akad aki nyújtja a kezét. Igaz ez a mondat? Mindig akad? Mindig az nyújtja a kezét akinek szeretnénk megfogni ? Ha igennel válaszolnánk a kérdés felvetésre, nem lenne  annyi szorongó, érzelmileg labilis feszültségeit külső szerekkel csökkentő, magányos, elvált ember és nem csak Magyarországon.

Leggyakoribb társasági témáink: vannak-e kapcsolataink, jól érezzük-e magunkat ebben, építőleg hatnak-e ránk, hogyan kapcsolódunk egymáshoz.

Az emberi fajra jellemző módon társakra van szükségünk,  akiket szeretünk, és akik által szeretve vagyunk, akik bizalommal vesznek körül. Társas kapcsolataink formálói a gyerekkori   megkapaszkodási ösztön,  és a kötödés alakulása, amely  rögtön elvezet az anya-gyerek kapcsolatának alakulásához.

Az anya-gyerek kapcsolat

Az anya-gyerek kapcsolat a legősibb a legmeghatározóbb kapcsolat az ember életében, amelynek során megtapasztaljuk a biztonságot, és amelynek hiánya feszültséget okoz, felnőtt korban pedig embertársainkhoz való kapcsolódás zavaraihoz, vezet. (A megkapaszkodás elméletének felismerése Hermann Imre nevéhez fűződik,  kutatását 1936-ban egy cikkben, majd később 1943-ban egy könyvben foglalja össze. A könyv bővített kiadása 1984-ben a Magvető gondozásában látott napvilágot. )

Amelyik gyereknek van módja megtapasztalni az anya szerető gondoskodását, van kibe kapaszkodjon, biztonságot, és kiszámíthatóságot jelent számára az felnőtt korára rendelkezik azzal a vértezettséggel , amellyel az élet kihívásainak ellen tud állni. A csecsemő alapvető igénye az állandó anyai jelenlét, amely kapcsolatban megvalósuló érintés, a kézfogás, a hanghatások,  a korai kötődést erősítik, és ezek  minősége nagyban befolyásolja felnőtt létünk lelki állapotát és kapcsolataink alakulását. A valódi kötődés két éves korig, az anya állandó keresését, a követését, az öröm kifejezését jelenti ha jelen van, a sírást ha elmegy. Két, hároméves korban, igazi partnerség a játékban, saját képességének próbálgatása jelenik meg. A biztonságosan kötődő gyermek anyja jelenlétében nem fél az idegenektől, és megnyugtatható.

 Az így kialakult modellek, felnőtt korban különböző személyiség, kompetencia fejlesztési tréningek segítségével alakíthatók, de gyökeresen nem megváltoztathatók. Pl: Az anyába való kapaszkodás (maga az érintés) erősíti a harmóniát ennek hiánya pedig az agressziót.  Az a gyerek akit állandóan ölelgetnek, felnőttkorában is azokat a kapcsolatokat keresi ahol, kiélheti ezen igényeit.

 Ha biztonságban kötődünk gyerekkorunkban, mindent megteszünk felnőttként is ezért, és magánéletünkben gyengéd szereteten alapuló partneri viszonyt alakítunk ki. (Természetesen egyéb hatások is formálják életünket, de alapvetően ez a meghatározó.)

Keveset beszélünk az apa és gyermek kapcsolatáról a kötődés összefüggésében. Valószínű azért mert a kezdeti korban , nincs említésre méltó hatása , de még így sem elhanyagolható. A szocializációs hatásokat a család egészében kell vizsgálni.

A párkapcsolat Bagdy (2014) szerint az ember biztonságos létezési módja, amelyben megvalósul, a védelem, az intimitás iránti igény kielégülése,  ezáltal a feszültség csökkenése.

Ehhez kapcsolódóan figyelemre méltó Bagdy „kötődő” nevelési modellje, mint a baba hordozása, együttalvás, szükségszerinti szoptatás, amelyek szintén erősítik a kötődést,  teremtik meg az érzelmi stabilitást, a reális énképet, és az autonómiát. Mindezek pedig elengedhetetlenek a felnőttkori kapcsolatokban.

Jelen társadalmi, gazdasági helyzet megnehezíti a családok számára, hogy szocializációs feladataika maradéktalanul ellássák, hogy stabil értékrendet alakítsanak ki, és a gyerekeket életkoruknak megfelelő útravalóval lássák el. Az anyai szerep erősen terhelt a női szereprepertoárral szemben támasztott követelményekkel, így a gyereknevelés is megsínyli ezt.

Pedig a korai kötődés megvalósulása az egész társadalom érdeke, ezért fontos lenne, az anya hároméves korig történő jelenléte a gyereknevelésben. Ezt segítheti a gyerektámogatások rendszere, az anyai szerep erősítése, valamint a társadalom részéről a kitüntetett tisztelet.

Endrődyné Bató Éva – nevelésszociológus (tréner, kommunikációs szakértő)