Illem Kata és a fozelékmanók

Illem Kata egy időben majdnem semmit nem evett, állandóan csak édességet kért. Anya hiába főzött finomabbnál-finomabb ebédet minden nap, Kata alig evett valamit, legszívesebben csak csokit majszolt, vagy cukorkát szopogatott volna.

Anya már nagyon aggódott, hogy így szegény Kata előbb-utóbb megbetegszik, ezért egy szép napon elvitte a Varázsdoktorhoz.

– Mi a gond, Katácska? – fogadta őket kedvesen mosolyogva a Varázsdoktor.

– Kata majdnem semmit nem eszik, állandóan édességet szeretne – nézett a Varázsdoktorra Anya aggódó szemekkel.

– Hát igaz ez Kata? Nem szereted a sárgarépa főzeléket? – fordult a Varázsdoktor Katához.

– Nem. – szólalt meg Kata halkan és lehajtotta a fejét.

– Hát a spenótot? Sok gyerek szereti – guggolt le hozzá a Varázsdoktor.

– Nem. – mondta Kata még mindig a padlónak.

– A krumplifőzeléket?

– Nem.

– Borsófőzeléket? Sóskafőzeléket? Lencsét? Babot? Finomfőzeléket? – zengte a Varázsdoktor

– Nem, nem, nem. – rázta Kata a fejét, barna fürtjei csak úgy lobogtak.

– Ha csak édességet eszel, a hófehér fogacskáidon a varázsfogkefe sem fog tudni segíteni. – mondta szomorkás hangon a Varázsdoktor, majd kissé vidámabban, mint akinek hirtelen jó ötlete támadt, hozzátette: – De egyet se búsulj, gyere, elviszlek egy érdekes helyre!

– Hová? – kapta fel Kata a fejét kíváncsian.

– Azt rögtön meglátod – kacsintott cinkosan Katára a Varázsdoktor, majd kézen fogta és kirepült vele az ablakon.

Hamarosan egy tarka erdőben találták magukat. A Varázsdoktor egy kerek tisztásra mutatott:

– Oda megyünk – súgta vastag bajsza alól.

– Mi van ott? – kérdezte Kata tágra nyílt szemekkel.

– Ott laknak a főzelékmanók. – mondta a Varázsdoktor rejtélyesen.

Kata kíváncsian lépdelt a Varázsdoktor suhogó köpenye mellett, majd a tisztás szélére érkezve letelepedtek egy sűrű lombú fa tövében a puha mohapárnára. A Varázsdoktor magyarázni kezdett:

– Látod a sok kicsi színes manót? Õk a főzelékmanók.

Kata ekkor vette észre, hogy egy csoport narancssárga manó egy kis faágakból épített színpadra vonult, majd csücsöri szájjal egy dallamot kezdtek fütyörészni mindannyian. Egy másik, zajos csapat is elindult, ők mindannyian zöldek voltak, a tisztás szélére igyekeztek, ahol félkész fakunyhók álltak. A zöld manók nehéz gerendákat cipeltek, vastag rönköket gurítottak, majd nekiláttak a fakunyhókat tovább építeni. Eközben a színpadra mosolygós piros manók is érkeztek, táncra perdültek, úgy forogtak, pörögtek, röpítették egymást, hogy Katának az volt az érzése, bármelyik percben felrepülhetnek a lombok közé. Amint a vibráló piroskákról levette tekintetét, azt vette észre, hogy itt-ott barna manók is felbukkannak, ám azok mind egy szálig vagy aludtak vagy csak egyszerűen lustálkodtak. Ekkor egy újabb hangos csapat szaladt át a tisztáson, pici zajongó tarka manócskák, mindenféle színű vegyesen. Egy nagyobb kunyhó előtt csoportosultak, ahol nagyszakállú, szigorú szemű sárga manók sorba rendezték őket és bekísérték a kicsiket a kunyhókba.

– Milyen érdekesek ezek a manók! – szólalt meg Kata, majd őszinte kíváncsisággal szemében megkérdezte. – De mitől főzelékmanók?

– Azért főzelékmanók, mert nagyon szeretik a főzeléket – hangzott a Varázsdoktor egyszerű magyarázata. – A narancssárgák például a füttykórus, ők nagyon jól tudnak fütyülni, mert a kedvencük a sárgarépa főzelék. A zöldek sok zöld főzeléket esznek, kedvencük a spenót, de szeretik a sóskát, a kelkáposztát és a borsófőzeléket is, így ők mind nagyon erősek, ők a faluban a kőművesek, kunyhókat építenek. A nagyszakállú sárgák a tanítók, ők nagyon okosak a sok sárgaborsó, krumpli és tökfőzeléktől, amit minden alkalommal ugyanolyan jóízűen fogyasztanak. A piros manóknak a paradicsom és a paradicsomszósz a kedvencük, ők a Vibráló tánccsoport. De vannak itt olyanok is, akik nem szeretik a főzeléket, a barna manók csak csokit esznek, ők, mint látod, mind nagyon nagyon lusták, de azért őket is szeretik a többiek.

– És az a tarka? – mutatott Kata egy fontoskodó csíkos manóra. Minden csík más színű volt rajta, egy girbegurba sétapálcát tartott a kezében és azzal mutogatott, magyarázott valamit az izmos zöld kőműveseknek.

– Õ a főmanó – mondta a Varázsdoktor – ő minden főzeléket kedvel, így mindenhez ért egy kicsit és ő a legokosabb.

A tarka manó ekkor feléjük fordult, csak most vette észre őket. Bozontos szemöldöke felugrott, előkapott gyorsan a zsebéből egy aranysípot és belefújt, majd sebesen szedve apró lábait elindult feléjük. Eközben a többi színes manó a tisztás közepére szaladt és egy hosszú rönkasztalra kicsi tálakat kezdett hordani.

– Szerbusz Varázsdoktor, újabb tanítvány? – üdvözölte mély hangján a manó a Varázsdoktort, aki hosszasan kezet rázott vele, majd illendően bemutatta neki Katát.

– Gyertek, tartsatok velünk, éppen ebédidő van! – mondta a főmanó, aprócska keze felnyúlt, kézen fogta Katát és bevezette a tisztás közepére. Ott már majdnem mindenki elfoglalta a helyét a kis rönkökön a hosszú közös asztal körül, kivéve a barna manókat, akik továbbra is nyugodtan heverésztek szerte-szét a fák alatt és csokit majszoltak. Kata is leült az asztal mellé egy rönkre, kis fatálkákat tettek elé, mindegyikben más színű főzelék volt. Kata felhúzta pisze orrát, a Varázsdoktorhoz hajolt lassan és a fülébe súgta, hogy ő nem szereti a főzeléket. Csak egy-egy falást kell megkóstolnod mindenből, nem illik a manókat megsérteni, súgta vissza a Varázsdoktor, olyan közel hajolva Katához, hogy kecskeszakálla a nyakát csiklandozta. Erre Kata elkuncogta magát, és bár nem lelkesedett továbbra sem, hogy kóstolgatnia kell a színes főzelékeket, de gondolta, egy-egy kis falást csak kibír. Ahogy az utolsó kanálka narancssárga főzeléket ízlelgette, a bozontos szemöldökű főmanó már előtte is termett és megkérdezte:

– Mondd Kata, melyik főzelék ízlett a legjobban?

– Hát, ha már választanom kell, akkor azt hiszem, a sárgarépa főzeléket választom – mondta Kata kissé bizonytalanul. A narancssárga manók abban a pillanatban felpattantak, apró tenyerük összecsattant, sipkájukat a magasba dobták, egy jót füttyentettek, majd felráncigálták a csodálkozó Katát az asztal mellől és körbetáncolták vele a tisztást.

– Ez azt jelenti, hogy biztosan a narancssárga manók közé tartoznál, ha manó lennél – magyarázta vigyorogva a főmanó girbegurba sétapálcájára támaszkodva.

Ebéd végeztével Kata leguggolt a kis színes manók közé, akik megígértették vele, hogy még eljön máskor is. Kata boldogan ígérte meg, majd megfogta a Varázsdoktor kezét és felrepült vele. A magasból még visszanézett és mindaddig integetett a kedves kis manóknak, amíg már csak pici tarka pontocskáknak nem látta őket. Akaratlanul is elvigyorodott, ahogy a kis füttyösökre gondolt, és alig várta, hogy hazarepüljenek és elmesélhesse Anyának legújabb élményét.

Hajós Erika