Idegesség kisbabáknál

Egészen 7 hónapos koráig egy gyermeknek rengeteg oka lehet a sírásra, de ezek legtöbb esetben fiziológiai eredetű problémák, mint például a hascsikarás, éhség, irritáció, hideg, túl nagy meleg, fáradtság stb. Ezek közül néhány megmarad 7 hónapos koruk után is, de ezenfelül megjelennek olyan okok is, amelyek a személyiségük megnyilvánulásához kötődnek.

Egyéves kor után egy nehezebb időszak következik, megjelenik a frusztráltság következtében való sírás is. Ebben a korban kezd megmutatkozni erőteljesen a függetlenség utáni vágy, amelyet különböző, szülőktől származó akadályok megfékeznek, vagy méginkább az, hogy saját kísérleteik meghaladják lehetőségeiket, és sikertelenséget eredményeznek. Mindezek frusztráltsághoz vezetnek, és a legkézenfekvőbb reakció egyértelműen a sírás lesz.

Sokszor nem lehet megelőzni ezt a fajta sírást, és a frusztráltság érzését sem. Mindenesetre, annyit tehetünk, hogy a kisbaba számára elérhető helyen tartjuk azokat a tárgyakat, amikkel játszani szeretne.

A kisbaba a felfedezés és a fáradtságos munka útján tanul, másképp nem is tudna fejlődni. Az erőfeszítés, a próbálkozások és tapasztalatok fejlesztik ki egyéniségét.

Ha kitört a dühroham tehetetlensége miatt, azzal könnyíthetünk fáradozásán, hogy segítünk neki véghezvinni, amit éppen próbált, vagy eltereljük a figyelmét egy játékkal vagy egy új tárggyal, ami segít neki hamar elfelejteni a bánatát.

Mégse tegyünk meg mindent helyette, ne kíméljük a fáradozástól, mert ennek hosszútávon nem lesz pozitív eredménye.

Egyéves kor körül a kisbabák már elkezdenek négykézláb vagy akár rendesen járni. Ebben a korban az a legérdekesebb számukra, ha veszélyes vagy piszkos dolgokra teszik rá a kezüket.

Hiába tiltjuk meg vagy kiabálunk rá, néhány perc múlva úgyis újra próbálkozik, egészen addig, amíg a szülők idegesek lesznek – de a gyerek még idegesebb lesz.

A konyhaszekrény, a hűtőszekrény, a fiókok, a vécékagyló, a telefon, a távirányító stb. lesznek a legkedveltebb célpontjai. A fenyítéseket szinte azonnal elfelejti, mert ebben a korban még nem tudja megérteni, megkülönböztetni és észben tartani, hogy mit nem szabad csinálni.

Távolról sem képes még felfogni, hogy rossz dolog az, ha akkora zűrzavart csinál maga körül. Számára ez csak a világ felfedezésének egy módja. Ahogy előrehalad a korban, egyre kíváncsibb lesz, és tapasztalatszerzése egyre elkeserítőbb lesz a felnőttek számára…

Az csak természetes, hogy ideges lesz és elekezdi a sírást, ha elvesszük tőle a kukoricapelyhes dobozt, amit olyan nagy áhítattal szórt szét a frissen porszívózott szőnyegen. Különben is, mi rossz van abban, hogy a kukoricapehely kecsesen végigrepül a szobán, még ha csokis is?!

Független kisbaba

Másfél éves kortól egészen hároméves korig a gyermek a nagy ellentmondások időszakát éli meg. Egyrészt nagyon vágyik a függetlenségre, figyelmen kívül hagyva a felnőttek tekintélyét, másrészt viszont nagy szüksége van a védelemre és arra a biztonságérzésre, amit a szülők biztosítanak neki.

Ez a két állapot ellentmondásossá teszi a viselkedését, és gyakran szorongási krízisei vannak, ami normálisnak számít ebben a korban. Ilyenkor kezdi felfedezni a szülei iránt való szoros kötődést. Ők jelentik a támaszt neki, számíthat rájuk, és boldogan fedezi fel a körülötte lévő világot, amíg a szülők közelében van. De ahogy elvéti őket a szeme elől, pánikba esik, elhagyatottnak, védtelennek érzi magát, félelmek és nyugtalanság száll rá. Egyik pillanatban ordít, hogy hagyják békén, másik pillanatban pedig, ha egy percre egyedül marad, azért sír, mert azt hiszi, magára hagyták.

A szülők mindkét extrém helyzetben engedékenyek kell legyenek, és meg kell értsék a küzdelmet, ami a gyermek lelkében dúl a fejlődés ezen időszakában. A túlzásba vitt védelem és figyelem, de ugyanakkor a túl sok tilalom is, a függetlenség utáni vágyát óriási dühkitörési krízissé alakíthatja. Viszont ha több szabadságot kap, mint amit képes kezelni, és bizonyos dolgokat nem tud egyedül megoldani, akkor nyugtalan lesz és félénk.

A szülők hozzájárulása a gyerek idegességéhez

Egyes gyerekek csendesebbek, míg mások idegesebbek, ambiciózusabbak, temperamentumosabbak. Úgy viszonyuljunk a gyermekhez, hogy vegyük figyelembe a személyiségét. Az idegességre való belső hajlamtól függetlenül, a gyerekek idegesekké válhatnak a környezetüktől, amiben élnek, vagy egyes hibáktól, amiket a szülők elkövetnek a nevelésben, vagy akár a szülők jellembeli hibáiból kifolyólag is. Az idegesebb gyerekekek el lesznek kényeztetve, mert a család túl sok figyelmet szentel nekik. A nagyszülők általában nagyon érzékenyek a gyereksírásra, ezért hajlamosak arra, hogy minden igényüket kielégítsék. Azonnal ölbe veszik a gyereket, ahogy sírni kezd, ringatva altatják el, és lassan mindent ráhagynak a kis zsarnokra. A nagyszülők karjaiban menedéket találnak, a szülők szidásával szemben, bármit elkövethetnek, minden megbocsátható.

Az édesanya ideges természete még egy olyan tényező, ami táplálja a gyermek idegességét. Ugyanakkor a szülők közötti konfliktusok, főleg ha a gyerek előtt zajlanak, és ha rendeztlen, feszült a családi légkör, a gyermek rosszkedvű és ideges természetű lesz.

Az a gyermek is hajlamos az idegességre, akit helytelenül táplálnak, akár alultáplált, akár túltáplált, sőt, az is, amelyik nem alszik eleget.

A düh kifejezési formái, és hogyan kezeld el ezt az állapotot

Az ambiciózusabb gyerekek dühkitörései nagyon erőszakos formát ölthetnek, olyan szélsőséges indulatokkal, amelyeket már nem tudnak irányítani: fülsiketítően ordít, földhöz vágja magát, szétdobál mindent, vergődik a lábával stb.

Amikor ordít, a légzése egy pillanatra megáll, és előfordulhat, hogy az arca addig bekékül. Ez nem jelent semmiféle vesztélyt, mert a természetes reflexek közbelépnek, és visszadják a légzését, utána pedig a gyerek lecsendesedik. De ha mégis tovább tartana, az is előfordulhat, hogy a gyermek elveszíti az eszméletét.

Abban a pillanatban amikor beáll ez a sírás okozta görcs (a légzés leállása), elég ha ráfújunk a gyermek arcára. A gyermek reflexszerűen azonnal elkezd lélegezni, visszakapja az eszméletét és megnyugszik.

Figyelem! Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a gyermekre a roham ideje alatt, nehogy megüsse magát, vagy eltörjön valamit és veszélyessé váljon a helyzet. Gyengéden kell bánni vele, nem szabad megbüntetni vagy kiabálni vele, mert ezzel csak rontunk a helyzetén. Legyünk kedvesek, türelmesek, szeretetteljesek, szelíd hangon beszéljünk hozzá. Ha így celekszünk, azzal elsősorban példát mutatunk a gyermeknek.

Nem vezet sehova, ha kinevetjük, ha megalázzuk és utánozzuk az ordítását. De az sem megoldás, ha engedünk neki, és kárpótlásul felajánljuk, és odaadjuk azt, amit eltiltottunk tőle, mielőtt ordítani kezdett. Ily módon felfedezi azt, hogy ordítással bármit megkaphat, és idővel szokást csinál belőle.

Teljesen fölösleges a vitatkozás, a magyarázkodás, vagy ha próbáljuk meggyőzni, megbékíteni a gyermeket, ilyenkor teljes mértékben elárasztják az érzései.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy hagyjuk figyelmen kívül a dührohamokat, de közben figyeljünk a gyermek biztonságára, nehogy a dühöngés megnyilvánulása közben bármilyen veszélyes helyzetbe kerüljön. Az a legjobb megoldás, ha valamivel gyorsan eltereljük a figyelmét.

Nem minden gyermek tudja könnyen túltenni magát az ilyen kríziseken, ezért arra van szüksége, hogy ölbe vegyük és megvigasztaljuk. De figyeljünk oda, nehogy kijátsza ezt a gesztust, és eszköznek használja arra, hogy irányítson. Ebben a korban nagyon fontos meghatározni a gyermek személyiségfejlődésének az irányát.

A krízis elmúlása után a relaxálás következik, a gyermek elengedi a feszültséget és a makacsságot, engedi, hogy megvigasztalják, ölbe vegyék, ringassák, és az előbbi ordítás helyett sóhajtozni kezd, aztán megnyugszik.

A dühkitörések megelőzése

A dühkitörést meg lehet előzni azzal, hogy a legjobb lehetőségeink szerint megszüntetjük a gyermek csalódottságának az okait. Főleg olyankor legyünk tapintatosak, amikor olyan dolgot kell megtegyen, amit nem akar, vagy amikor nem engedjük hogy, csináljon valamit, amit szeretne.

Lehet, hogy túl sok tekintélyt gyakorlunk fölötte, vagy lehet, hogy túlzottan és ok nélkül tiltunk meg dolgokat. Legyünk engedékenyebbek az olyan dolgokkal, amelyek nem veszélyeztetik a biztonságát, hanem csak nekünk okoznak kényelmetlenséget, mint például az éles, hangos zajkeltések, ha földhöz vág dolgokat, ha elpiszkolja magát, ha pocsolyában fetreng, vagy akár az, ha művészien kifesti a falakat.

A gyerekek nem azért csinálnak ilyen dolgokat, hogy idegesítsenek. Nem azért kenik végig a házat cipőkrémmel, hogy a szülőket provokálják, hanem azért, hogy felfedezzék magukban, mi az, amit csinálni szeretnek.

Persze, egyértelmű, hogy nem engedhetünk meg mindent nekik, de emlékezzünk rá, hogy nem egy rettenetes szörnyeteggel van dolgunk, aki borsot akar törni az orrunk alá, hanem egy kicsi gyermekkel, aki fel akarja fedezni a világot, minden lehetséges eszközzel, és aki végtelenül sebezhető az érzéseiben.