Hogyan nyújthatunk valódi támaszt gyermekünknek az első munkatapasztalatánál?

 In Egyéb

Az első diákmunka rendkívül izgalmas tapasztalat, emellett azonban számos kihívással is együtt jár, amire a gyermekünk nem biztos, hogy előre felkészült. Szülőként a mi dolgunk az, hogy átsegítsük ezen az időszakon, és erősítsük az önbizalmát annak érdekében, hogy később a munkaerőpiacra kilépve tisztában legyen a rá váró felelősséggel és elvárásokkal. De mi az, amire érdemes felkészíteni őt anélkül, hogy túlzottan beavatkoznánk a folyamatba? Ezt vizsgáljuk az alábbiakban.

Már a munkakeresésben is segíthetünk

Természetesen a gyerekek különbözőek: van, aki mindenképpen egyedül szeretné megtalálni a számára megfelelő állást, mások azonban középiskolásként még igénylik a segítséget. Ennek során vegyük figyelembe gyermekünk érdeklődési körét, képességeit és azt, hogy milyen munkakörben érezné magát komfortosan, de nagyon fontos, hogy objektíven közelítsük meg a kérdést.

Érthető, hogy számunkra a mi gyermekünk a legtökéletesebb, de mindenkinek megvannak az erősségei és a gyengeségei: ezekre próbáljuk meg óvatosan, nem sértő módon felhívni a figyelmét, és olyan irányba terelni őt, ahol aztán sikerélmények, nem pedig kudarcok várnak rá.

Nagyon fontos, hogy a döntést soha ne mi hozzuk meg: adhatunk tanácsot, de az utolsó szó mindig az érintetté legyen.

Tanítsuk meg az önéletrajz-készítés és az állásinterjú alapjait

Természetesen nem minden diákmunka esetén kell önéletrajzot készíteni, elképzelhető azonban, hogy valahol mégis ez az elvárás. A feladat teljesítése még felnőttként sem egyszerű, ha azonban valaki az első állására jelentkezik, még nehezebb dolga van. Keressünk néhány jó példát online és beszéljük át közösen, hogy mik azok az adatok és készségek, amiket mindenképpen érdemes feltüntetni a CV-ben.

Az állásinterjúra való felkészülés ennél is fontosabb, hiszen ezt nem lehet megúszni: gyakoroljunk otthon életszerű helyzeteket, tegyünk fel olyan kérdéseket, melyekre gyermekünk is számíthat és beszéljük át, hogy mik az ezekre adható legjobb válaszok.

Mondjuk el, hogy kell viselkedni a munkahelyen

A munka világa sok szempontból eltér az iskolai és az otthoni környezettől. Beszéljünk arról, hogyan kell viselkedni egy munkahelyen, és hogy milyen alapvető illemszabályokat érdemes betartani: ide tartozik az, hogy a munkahelyre időben kell megérkezni, a kollégákkal vagy az ügyfelekkel udvariasan kell kommunikálni, de az is, hogy a csapatmunka néha akkor hatékonyabb, ha nem akarunk mindent magunkra vállalni.

Segítsünk a stresszkezelésben

A diákmunka vállalására nem azért kerül sor, mert gyermekünknek egy egész családot kell eltartania, ez azonban nem jelenti azt, hogy számára ez az új helyzet nem jár együtt komoly stresszel. Mostantól nem csak az iskolában kell megfelelni, hanem a munkahelyen is, ez pedig nem annyira egyszerű: segítsünk azzal, hogy hatékony stresszkezelési technikákat mutatunk, tanácsokat adunk arra vonatkozóan, hogy hogyan valósítható meg a megfelelő időgazdálkodás, de arra is figyeljünk, hogy megmaradjon a munka és a magánélet egyensúlya.

Középiskolás vagy egyetemista gyermekünknek is szüksége van a kikapcsolódásra, a pihenésre, így bátorítsuk a szabadidős tevékenységeket és a barátokkal szervezett programokat is.

Adjunk tanácsot a pénzügyek terén

Az első fizetés kézhezvétele hatalmas pillanat minden fiatal életében: könnyen lehet, hogy ez az összeg azonnal elúszik, amivel nincs is semmi gond, de hosszú távon sokat profitálhat a gyermekünk abból, ha segítünk neki a pénz kezelésében. Ha tudjuk, hogy valamilyen drágább eszköz megvásárlását tervezi, dolgozzunk ki közösen egy megtakarítási tervet – ez óriási segítséget jelent majd abban, hogy később is képes legyen okosan kezelni a pénzügyeit.

Biztosítsuk a stabil hátországot

Az első munkatapasztalat számos tanulsággal szolgál mindenkinek: ez néha kellemes, olykor azonban csalódásokkal is szembe kell nézni. Ezeket az élményeket természetesen gyermekünknek kell feldolgoznia, és neki kell tanulnia belőlük, ez azonban nem jelenti azt, hogy mi nem támogathatjuk. Adjunk meg minden segítséget, amire szüksége van, bátorítsuk és biztassuk, de hagyjuk hogy önállóan hozza meg a döntéseit: ezzel is a való világra készül fel.

Recent Posts

Start typing and press Enter to search