Depresszió gyermekkorban
A depresszió olyan fogalom, amelyet hétköznapi értelemben szinte minden nap használunk. Mondjuk, ha rossz a kedvünk, ha sírósak vagyunk, ha nincs kedvünk semmihez, ha rosszul alszunk, ha nincs étvágyunk.
A gyermek és serdülőkorban előforduló depresszív zavarok a leggyakoribb betegségek a 10-18 éves korosztályban.
A depressziónak életkoroktól függően különféle súlyossági fokozatai lehetnek. A gyerekkori depresszióban gyakori a lehangoltság, a sírás, a kedvetlenség, a teljesítmény csökkenése, amely hamar eredményez tanulási zavarokat és iskolai eredményromlást. Gyakori az étvágytalanság, az étel elutasítása, félelem a lefekvéstől, az elalvástól.
A depresszió felismerését nehezíti, hogy viselkedés és magatartászavarok, szorongásos betegségek, alkohol vagy drog kihágások fedik le a képet. Ez különösen a kamaszkorban gyakori.
Gyakran hozzák összefüggésbe a rossz hangulatot a családban bekövetkezett krízisekkel: lakóhely vagy iskolaváltás, nagyszülők halála, kistestvér születése, stb.
A nevelési problémák, vagy a betegség családi anamnézise is sokáig rejtve maradhatnak.
A leggyakoribb jelentkezési formát a háziorvos ismerheti fel, hiszen a gyermek állandóan megbetegszik, testi tünetei jelentkeznek, amelyek mögött az ismételt labor és egyéb vizsgálatok se mutatnak ki kóros eltérést. A betegségeket extrém hangulati leromlás, ingadozás kísérheti. Mivel a leletek negatívak, de a tünetek fennállnak, a környezet elfásul és megszüntetve az állandó orvoshoz járást, a tünetek rögzülhetnek.
A depresszió legveszélyesebb és legtragikusabb következménye az öngyilkosság. Ha a gyermek azt érzi, hogy a környezete nem tud rajta segíteni, és ezért önmagát teszi felelőssé, küzd a bűntudattal és a kilátástalan magánnyal. Amikor arra az elhatározásra jut, hogy nem akar tovább élni, önmagával együtt a problémát véli megszüntetni. A kísérletek száma mindig jóval több, mint a befejezett öngyilkosságok száma.
Segélykiáltás
Nagyon gyakran a környezetnek nincs is tudomása a kétségbeesésnek erről a fokáról. Az öngyilkossági veszélyre több rejtett kijelentés is utalhat. Ezek mind segélykiáltások. Az angol így nevezi: “cry for help” (sírás a segítségért, segélykiáltás), vagyis a gyermek nem meghalni akar – gyakran attól fél leginkább – hanem segítségért kiált.
A súlyos önértékelési és önkifejezési zavarban szenvedő gyermek kommunikációs lehetőségei is beszűkülnek. Figyelmeztető jel, ha magába zárkózik, ha csak negatív élményekről számol be, ha hirtelen megbocsát azoknak, akikre korábban haragudott.
Gyakorivá válik, hogy a halállal kezd foglalkozni. Érdekelni kezdi hirtelen egy meghalt rokon, vagy kérdezgeti, hogy ha ő nem lenne, milyen lenne az élet nélküle. A patológiás (nem egyensúlyban levő) családi háttér elterelheti a figyelmet a gyermekben zajló veszélyes állapotról.
Szakértőhöz kell fordulni
Ahhoz, hogy kiderüljön, valóban depresszióról van-e szó, mindenképpen orvoshoz, vagy gyermek-szakpszichológushoz kell fordulni. Sokat segíthet a gyermeket és a családot jól ismerő háziorvos, aki eldöntheti, hova irányítja őt tovább.
Szükség lehet gyógyszeres és/ vagy pszichoterápiára is. Utóbbinak több változata is lehetséges, melynek tartalmáról a szakember dönt. A szakvizsgálat fényt deríthet a személyiségvizsgálat segítségével a személyre jellemző depressziós vonásokra, kóros családi, kapcsolati és környezeti problémákra és a depresszióra jellemző kóros gondolkodásmódra, melyek átdolgozása a gyógyulás és a terápia alapja.
Kazimir Ágnes, gyermekpszichológus – WEBBeteg
