Bodó álmai: Simi az úthenger

Bodó egy izgő-mozgó kisfiú. A kedvenc játéka egy dömper, a neve Tivadar. Bodó mindenhová magával viszi, és este vele alszik el. Álmában Tivadar megnő akkorára, mint egy igazi dömper. Ilyenkor útra kelnek és csodálatos kalandokat élnek át együtt.

Bodó vidáman pattant be Tivadar fülkéjébe.

– Irány a gumis! Ennyi kilóméter után megérdemelsz négy szép új kereket. – mondta Bodó.

– Hű, már indulhatunk is! És ha végeztünk, kipróbálhatom, hogy szuperálnak? – lelkesedett Tivadar.

-Hát persze! De csakis a városon kívül, a gyorsasági pályán! – mondta komolyan a kisfiú. A gumisnál hamar sorra került a dömper. Kapott 4 extra mintázatú gumival ellátott kereket, a régieket pedig feldobták a szerelők a platójára. Tivadar alig várta, hogy odaérjenek a gyorsasági pályára. Ahogy kiértek a városból ráfordultak egy murvával leszórt útra. Innen már láthatóvá vált a pálya.

– Az út végén ott a parkolóban állj meg egy kicsit kérlek. – mondta Bodó.

Tivadar engedelmeskedett , és beparkolt egy úthenger mellé.

– Elnézést, lehet használni a pályát? – kérdezte az úthengertől a dömper.

– Természetesen! Főleg akinek négy új kereke van! – mondta szomorúan az úthenger.

– Szóval akinek régi a kereke ,az nem használhatja? – érdeklődött Tivadar .

– De igen. Az is mehet rajta ,bökte oda még lehangolóbban az úthenger.

– Ez igazán remek, de most akkor mégis ki nem használhatja? – kérdezte most már már igazán kiváncsian a dömper.

– Például akinek lánctalpa van, vagy sítalpa vagy egy kereke vagy két kereke esetleg három. Vagy hengere mint nekem. – válaszolta az úthenger.

– Feltételezem, hogy te nem is akarsz versenyezni, hiszen igazán hasznos munkát végzel a hengereiddel. – kedveskedett Tivadar.

– Na igen ahol Simi megjelenik az út kiegyenesedik! De azért néha jó lenne, szóval nem bánnám, ha én is kicsit gyorsabb volnék. Akkor megmutathatnám azoknak a mihaszna, szemtelen, beképzelt esti randalírozónak, hogy nem vagyok csiga! – harsogta Simi.

– Na és kik azok a randalírozók? – faggatta tovább az úthengert Tivadar.

– Hát azok a felturbózott sportkocsik, akiknek csak ahhoz van eszük ,hogy megszegjék a szabályokat ! Mert persze tudják ők. Ki is van írva nagybetűkkel, hogy veszélyes. Nincs kivilágítva. Na de nekik ez a vagányság. Engem meg, miután elsimítottam a parkoló murváját, itt hagytak, hogy elijesszem ezeket a randalírozókat. Mert persze kitudnám én lapítani azt az áramvonalas fenekét mindnek, ha utolérném őket. – mondta mindezt egy szusszra, a méregtől kivörösödött fülkével Simi.

Tivadar kissé megijedt a felbőszült úthengertől, és ugy gondolta jobban teszi, ha hátrébb tolat. El is indult, de nem vette észre a mögötte lévő árkot. Bodó kiálltott, de már késő volt. A dömper két hátsó kereke nagy huppanással tűnt el az árokban. A zöttyenéstől Tivadar platójáról lepattant az egyik régi kereke és Simi motorháztetejére esett. Simi kicsit fintorgott , majd elindult felé. A dömpernek izzadni kezdett a szélvédője. Átfutott az agyán, mi van, ha az úthenger mérgében ki akarja őt lapítani. Simi megállt úgy egy méterre tőle és mosolyogva megkérdezte: – Van vontatóköteled pajti? Mire Tivadar összeszedte magát, Bodó már elővette a kötelet. Bemutatkozott az úthengernek, majd összekötötte a dömperrel. Tivadar egy perc múlva kikerült szorult helyzetéből. – Ezt pedig visszaadom, nekem sajnos úgy sem kell. – mondta Simi, és lelökte magáról a kereket.

– Nem olyan biztos az! Hallottam miről beszélgettetek, és ha szeretnéd, mi segítünk neked. – kiáltott fel lelkesen Bodó.

– Mért? Talán van valami gyorsítóitalod? Felejds el! Mindenféle kotyvalékot nem iszok ám meg! – morogta Simi.

– Nem is kell! – nevetett Bodó , és elmondta az úthengernek a részletes tervet.

– Na jó, vágjunk bele, de ugye a hengereimet visszakapom utána? – kérdezte Simi.

Bodó megnyugtatóan bólintott , majd megindult az ugratódomb felé. Itt ugyanis Simi szerint minden este összetöri magát valamelyik vagány. Az egyiknek a lökhárítója szakadt le, a másiknak a motorházteteje, a harmadiknak meg a tengelye. Szóval van ott minden ami kell. A kisfiú és a dömper némi keresgélés után odavonszolta az alkatrészeket az úthengerhez. Majd felsorakoztak a szuper szerszámok, és már kezdődhetett a munka. Köszörülés, vágás, fűrészelés, csavarozás…. és, Simi fantasztikus változáson ment keresztül. A hengerei helyett megkapta Tivadar kerekeit. Sok munka volt vele , már kezdett sötétedni. Simi boldogan tett egy probakört a pályán, majd behúzódott az ugratódomb mögé. Tivadar is mellé hajtott és csendben várták az esti randalírozókat. Azok nemsokára meg is érkeztek. Felpörgették a motrjaikat, beálltak a startvonalhoz és rajtra készen vártak a sötétben. Ekkor Simi felkapcsolta a lámpáit, előgurult a domb mögül, vett egy nagy levegőt, és elindult nagy sebbességgel a pimasz autók felé. Azok meg úgy megréműltek, hogy egymást löködve hanyatt-homlok menekültek a kijárat felé.

– Azt hiszem, ezekkel nem lesz többé gondom! – nevetett elégedetten Simi.

– És most irány a pálya! – kiálltotta Tivadar.

Ildikó