A gyerekek kíváncsisága
A midennapi életben a kíváncsiság egy állandó élményt nyújt. Ez biztosítja számunkra a kilépést a megszokottságból, a monotonitásból, a rutinból, a “túlzottan rendezett” élet mozdulatlanságából, hogy keressünk valami újat.
Azt is mondhatjuk, hogy ez egyfajta bátorság, ami viszont kockázatokat is takar: bátorságot veszünk, hogy elhagyjunk valami ismertet, az ismeretlen bizonytalanságáért, hogy valami újat fedezhessünk fel.
A kíváncsiság természetes a felnőtteknél, de a gyerekeknél pedig létfontosság, hiszen ezáltal ismerik meg a körülöttük levő világot.
Természetesen, a gyermek kíváncsi, és minden érdekli ami körülötte van. Számára minden új, és minden ami új, az vonzó. Élete első napjaiban már mindent, amit talál, próbál a szájába tenni, hiszen először az újszülött ilyen módon ismerkedik a világgal. Később, amikor megtanul járni, mindenféle tárgy érdekelni fogja, megvizsgálja őket, megérinti, kézbe veszi, ledobja vagy szétszedi őket.
Mindezek a viselkedések részei az ismerkedési folyamatnak. Végső sorban, ez az ő saját módja arra, hogy megismerje ezt az ismeretlen világot, amiben élnie kell.
A megismerési folyamatban tehát a gyermeket bíztatni kell. A kíváncsisága bizonyíték arra, hogy életrevaló, egészséges, és van életkedve.
Az igaz, hogy a gyermek kívancsisága kozkázatokkal jár. Mi meg kell teremtsük számára a megfelelő körülményeket, elvesszük útjából a veszélyes vagy értékes tárgyakat, amelyeket nem szeretnénk elveszíteni.
Hagyjuk a gyermeket, hogy fejezze ki a kíváncsiságát! Túl sokat halljuk: “ne tedd ezt, megütöd magad”, “ne menj oda, bepiszkolod magad”, “ne tedd oda a kezed”, “ne kérdezősködj, fárasztasz”. A sok tiltás következtében lankad a fantáziája, a tudásszomja, a megismerési, kutatási vágya, az alkotó képessége.
A kíváncsiság hiánya miatt aggódnunk kellene, mert későbbi szociális problémákhoz vezethet a gyermek esetében, mint a félénkség, az újtól való rettegés, gyenge alkalmazkodó képesség.
