Könyvajánló gyerekeknek: Pocok Péter kalandjai – Az elvarázsolt kulcs

“Pocok Péter épp kedvenc pitéjét készítette. Apró mancsaival fürgén nyújtotta a tésztát, s a hozzávaló almát ripsz-ropsz, sebtében felaprította. – Végül a fahéj! Nincs pite fahéj nélkül! – motyogta büszkén a kis pocok. Csöppnyi bundáját már liszt borította, mancsai ragadtak az alma levétől. Orra hegyén s bajszán temérdek fahéj pihent.

Míg a pite a sütőben sült, Pocok Péter kitekintett ablakán. – Nahát, vihar közeleg. Jaj, nem szeretem a vihart! Remélem, Sámson időben ideér – mondta aggódva.

Péter London egy csendes, fákkal övezett negyedében lakott, azon belül is Mr. Watson házának egy apró egérlyukában. A kis pocok odúja egy csöppnyi konyhából, szobácskából és még egy annál is kisebb kamrából állt. A szobában csupán egy ágy, egy apró éjjeliszekrény és egy ruhásszekrény foglalt helyet. A ruhásszekrény ódon darab volt, melynek ajtaja reszelősen nyílt. Illata kellemes volt, mint a frissen vágott, élő fáé, szokatlan alakú kulcslyuka pedig üresen, elhagyottan tátongott.

Az utca csendes volt – csupán az eső szemerkélő hangja hallatta halk hangját. A szellő lágyan sodorta maga előtt az elszáradt, őszi faleveleket s az utca óriás lámpái elszórtan, sejtelemesen világították meg az álmos környéket.

Hirtelen apró léptek zaját kapta fel az egyre felerősödő szél, s vitte tova, amerre csak járt. Aztán váratlanul, egy jól öltözött, elegáns öltönyt viselő kisegér jelent meg a csillogó, esőtől nedves utcán.

Sámson egér sebtében kinyitotta esernyőjét, de a szél nyomban fel is kapta, s repítette előre, fel a hatalmas fák vaskos, erős ágáig. Ijedten szorította esernyőjét, míg a szél megenyhülve, egyre lejjebb és lejjebb engedte őt, letéve végül Mr. Watson háza előtt. A kisegér ijedten csukta össze ernyőjét. – Na, ezt is volt miért elhozni! Csak a bajt hozza rám – pufogta mérgesen.”

Gönczi Erika: Pocok Péter kalandjai – Az elvarázsolt kulcs