Farfekvéses baba
Farfekvéses baba
A magzat méhen belüli fekvését, az anya gerincéhez való viszonya alapján határozzák meg. Ha a baba gerince az anya gerincével párhuzamosan helyezkedik el hosszfekvésnek nevezzük, amelynek két formája ismert: a fejvégű és a medencevégű – ez utóbbit nevezzük farfekvésnek.
A medencevégű fekvés a legtöbb esetben tapintással észlelhető, azonban a biztos eredmény érdekében a szülészorvosok ultrahang vizsgálatot is végeznek. A legtöbb magzat a 30-32. terhességi hétig farfekvésben helyezkedik el és gyakran változtatják helyzetüket, majd az ezt követő időszakban általában megfordulnak. Természetesen az is előfordulhat, hogy ez csak később, vagy a szülés pillanatáig egyáltalán nem történik meg.
A helyes irányba fordulást rendszerint fiziológiai tényezők akadályozzák – mint például a rövid köldökzsinór, a anya medencéjének anatómiai formája, az elégtelen mennyiségű magzatvíz, vagy az alacsonyan fekvő méhlepény – de bizonyos esetekben egyszerűen nincs magyarázat a megfordulás elmaradására.
A farfekvésnek két típusa ismert:
? részleges farfekvés (ez a gyakoribb) – ebben az esetben a baba fenekével előre születik meg, mivel lábait hosszában kinyújtja a teste mellett
? teljes farfekvés – ilyenkor a baba lábbal előrefelé születik meg, mivel térdeit maga elé húzza és behajlított lábakkal ül
A teljes medencevégű fekvés esetében (és legfőképpen az első terhesség alkalmával) a szülészorvosok császármetszést szoktak javasolni. Az utóbbi időben a farfekvésű babák már csak nagyon kis százaléka születik meg hüvelyi úton.
A szülésorvos által végzett külső magzatfordítás
A 32. terheségi hét után az orvosok már fokozottan figyelemmel kísérik a magzat elhelyezkedését a méhben. Amennyiben a baba farfekvéses, akkor az anya beleegyezése után úgynevezett magzatfordítást kísérelhetnek meg a 36. terhességi héten. A művelet során enyhe nyomást gyakorolnak a kismama alhasi részére, miközben ultrahang-készülék segítségével ellenőrzik a magzat állapotát. A megfordítási kísérlet háromból két esetben sikeres, azonban a mai orvosi gyakorlatban már egyre kevésbé alkalmazzák ezt a több száz éves technikát.
A külső magzatfordítás (ECV, external cephalicus versio) egy nőgyógyászok által használt módszer, amely segítségével a farfekvéses magzatot normális, fejjel lefelé álló helyzetbe próbálják segíteni. A terhesség végéghez közeledve a babák többnyire már így helyezkednek el, azonban vannak esetek, amikor pont fordítva, popsival irányulnak a szülőcsatorna felé. Az szülészorvosok a legtöbb esetben egyszerű tapintással meg tudják határozni a baba fekvését.
A várandósság 32. hetéig a babák jelentős része farfekvéses, és általában ebben az időszakban fordulnak a helyes irányba. A 37. hét után már ennek esélye jelentősen csökken, azonban a babák csupán 3-4 százaléka marad így a vajúdás kezdetéig.
A külső fordítás nem veszélytelen sem az anyára, sem a babára nézve, ezért a szülészorvosok fokozott körültekintéssel járnak el. Sikeressége nagy mértékben függ attól, hogy hányadik terhességről van szó, megfelelő-e a magzatvíz mennyisége, pontosan hogyan helyezkedik el a baba és milyen gyógyszereket alkalmaznak az eljárás során.
Alternatív megoldások
Ha a baba nem akar megfordulni, akkor különféle “házi” praktikákat is kipróbálhatsz, bár ezek hatékonysága elérő lehet. A módszerek célja a spontán magzatfordulás, amely közül legelterjedtebb az Enkin-féle torna, az akupunktúra, de az ezzel kapcsolatos népi hagyományok is igen népszerűek.
Az Enkin-féle torna elősegítheti a fejvégű fekvés kialakulását, amennyiben a kismama rendszeresen elvégzi a gyakorlatokat. A módszer lényege, hogy kétóránként legalább 15 percet térd-könyök helyzetben kell tölteni, amelyet 1-2 hétig célszerű ismételni. Bár pontos magyarázat nem létezik, a legtöbb esetben (több mint 90%) siker koronázza a próbálkozást.
A keleti kultúrákban igen népszerű akupunktúra is hatásos lehet a farfekvéses baba megfordításában, azonban ehhez mindenképpen gyakorlott szakember közreműködése szükséges. A kipróbált technika állítólag 80 százalékban hatásos.
Más, hagyományos módszerek is léteznek, amelyek fejvégű helyzetbe segíthetik a magzatot. Ezek közül a legismertebb a derék alá helyezett, felcsavart takaró módszere (naponta legalább 10-15 percet kell így, fekvő helyzetben eltölteni), de a pocak alsó felének megvilágítása is igen népszerű a kismamák körében (a babák ösztönösen a fény felé fordulnak). A rendszeres, napi legalább egy óra séta is hasznos lehet, mivel a gravitáció a baba fejét a medence felé húzza.
Császármetszés és farfekvéses szülés
Előfordulhat, hogy a terminushoz közeledve a baba mégis a fejjel-felfelé testhelyzetet részesíti előnyben, illetve a sikeres magzatfordítás ellenére is visszatér farfekvésbe. Ebben az esetben a szülészorvos mérlegel a szülés módját és körülményeit illetően, és a legtöbb esetben császármetszést javasol. A baba, helyzetétől és méretétől függően, hüvelyi úton is világra jöhet – ebben az esetben farfekvéses szülésről beszélünk.
Medencevégű fekvés esetében mindenképpen császármetszésre van szükség, ha a baba idő előtt születik, életjelei romlanak, súlya meghaladja a 4 kilogrammot, valamit ha a kismama medencéje túl szűknek bizonyul a hüvelyi úton történő szüléshez.