7. Gyerek ARC pályázat

 In Programok, események

Azt tudnotok kell, hogy a mi bolygónkon csak segédeszközökkel tudjuk megoldani a  talajon  maradást. Egyébként is, az életünk teljes mértékben a minket körülvevő gépektől függ. Ezért voltam annyira kíváncsi, milyen az, amikor levehetjük a nehéz lépegető gépeinket, kiszállhatunk űrsiklóinkból és ablak nélküli hangárjainkból.

Csodálatos élményben volt részem a táborban. Ó, bárcsak minden nap élvezhetném a Föld adományait!
Eleinte csak csetlettünk-botlottunk a szokatlan körülmények között. Mintha egyáltalán nem lettek volna izmaink, hogy talpon tartsuk magunkat. A táborban megtanultunk kiskertet és állatokat gondozni, halászni. Fürödtünk a tóban, fogócskáztunk, kirándultunk. Azt ettük, amit a kiskert megtermett számunkra. A tábor nem volt több néhány négyzetkilométernél, számunkra még is ez a terület jelentette az egész világot. Kicsattanóan egészséges űrlény gyerekeket kaptak vissza a szülők.
Mit tehetnék azért, hogy én és a társaim egészségesebben éljünk? Legyetek segítségemre ebben a küldetésben! Mutassátok meg rajzaitokon, ti mikor éreztétek magatokat egészségesnek, ragyogónak, felhőtlenül boldognak. Jelige: “Itt vagyok, ragyogok!”

Gondolkodjatok, tervezzetek, rajzoljatok szabadon!
Pályázzatok!
Alkossatok A4-es, FEKVÕ formátumú lapra tetszőleges technikával, és küldjétek el pályaműveiteket az ARC-nak!

gyerekarc07_a4_72dpi_vegl

Iskolák, figyelem!

A kiállításon a legtöbb pályaművel szereplő 3 iskola a TESCO által felajánlott díjakat kapja:

1. helyezett: TV

2. helyezett: DVD lejátszó

3. helyezett: Digitális rajztábla

Az áruházlánc vállalja, hogy az 1. helyezett iskola 30 tanulóját (+ 3 kísérőt) a budapesti Millenáris Parkban megrendezendő Gyerek ARC kiállítás megnyitójára/díjátadójára utaztatja. (buszos utaztatás az iskola székhelyétől a díjátadó helyszínére és vissza, a kiállítás megnyitó napján)

Az UNICEF felhívása

A nyertes három iskolában az UNICEF Magyar Bizottsága megtartja „Ébresztő-óra” című gyerekeknek szóló programját, aminek témája a gyermekjogok és a gyermekek helyzete a világban. A programról további információk az UNICEF weboldalán találhatók: www.unicef.hu/ebresztoora

Az UNICEF kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek részt vehessenek az őket érintő döntésekben. Ezért az idei Gyerek ARC zsűrijében a tavalyi pályázat egyik győztese is részt vesz.

Az UNICEF Magyar Bizottsága egy pályázót „Gyerekszem” különdíjjal jutalmaz. A díjat mindkét korcsoportban a zsűri gyermek tagja ítéli oda az általa legjobbnak ítélt pályamű alkotójának.

Tesco különdíjak

A Tesco három különdíjat ajánl fel azoknak az alkotóknak, akiknek szülei a pályázati időtartam alatt Tesco-Global Áruházak Zrt. munkavállalói, és akiknek a rajzai a kiállításra bekerültek. A díjazott alkotásokat a Gyerek ARC zsűrije választja ki.

Ki pályázhat a 7. Gyerek ARC-on?

Az 7. Gyerek ARC pályázatra akkor jelentkezhetsz, ha elmúltál 6, de nem vagy idősebb 14 évesnél.

Hogyan pályázhatsz?

    • Minden pályaműhöz külön jelentkezési lapot kell benyújtanod. Tehát annyi jelentkezési lapot kell kitöltened, ahány pályaművet beküldesz.

  • A www.arcmagazin.hu oldalon megtalálod a jelentkezési lapot. Ha szükséges, a kitöltéshez kérd tanárod, szüleid segítségét!

  • A kitöltött jelentkezési lapodat szülőd vagy gondviselőd feltétlenül írja alá a megfelelő helyen!

  • Művedet és jelentkezési lapodat helyezd egy A4-es borítékba és küldd el postai úton az ARC-nak, a 1383 Budapest, Pf. 1431 címre!

A pályázat beérkezési határideje: 2014. április 15. kedd

(Kérjük, néhány nappal korábban add postára a pályázatod, hogy időben megérkezzen hozzánk!)

További pályázati feltételek

A pályázat kiírója az ARC Művészeti Szolgáltató Kft.

Jogi és személyi feltételek:

    • A pályázaton 6. életévüket betöltött, de 14 évesnél nem idősebb gyerekek vehetnek részt. Pályázatuk akkor érvényes, ha a jelentkezési lapon törvényes képviselőjük hozzájárult a nevezéshez.

  • Állampolgárság és lakóhely tekintetében a pályázat kiírója nem köt ki feltételt a pályázókkal szemben.

  • A pályázat kiíróinak tagjai, tisztségviselői, alkalmazottai, illetve a felsoroltak közeli hozzátartozói nem pályázhatnak.

Pályamunkák beadásának feltételei:

    • A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni.

  • A pályázó a pályamunka beadásával kijelenti a pályamunkájáról, hogy az saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát.

  • A pályázat bármilyen ábrázolási technikával (rajzlap, karton, egyéb papíranyag, valamint ceruza, szén, zsírkréta, filctoll, vízfesték, tempera, kollázs, ragasztás, stb.) készülhet, amely anyagok és eszközök környezetre vagy egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaznak.

A pályázat benyújtásának módja:

    • A pályamunka benyújtása postai úton történik.

  • Amennyiben a pályázó szükségét érzi, pályamunkájához készíthet leírást.

  • Határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.

  • Kérjük a pályázókat, hogy a jelentkezési lapon megadott e-mail címüket a pályázati időszakban és azt követően a kiállítás megnyitójáig folyamatosan figyeljék!

  • A zsűrizést követően a www.arcmagazin.hu oldalon értesítjük pályázóinkat arról, hogy bekerült-e pályamunkájuk a kiállítandó alkotások közé. A kiállítókat e-mailben is értesítjük.

ÉRTÉKELÉS, DÍJAZÁS

A beérkező pályaművek közül az alkotásban megnyilvánuló kreativitást, az alkalmazott technikai kivitelezés gondosságát, valamint a kiírt témának megfelelő tartalom ötletes megfogalmazását mérlegelve egy minimum öt tagú zsűri választja ki a kiállítás anyagát. A pályázat kiírói felhatalmazzák a zsűrit, hogy az előzőek figyelembevételével, de a saját maguk által megállapított szempontrendszer alapján tetszésük szerint válasszanak pályamunkákat a kiállítandó művek közé, valamint tetszésük szerint ítéljék oda a meghirdetett díjakat.

A pályaműveket korosztály szerint két kategóriában zsűrizzük: 6-9 és 10-14 éves korosztály. Mindkét korosztályban az első 3 helyezettet értékes nyereménycsomaggal jutalmazzuk. A zsűri által kiválasztott legfeljebb 70 alkotást felnagyítjuk, kinyomtatjuk és óriás méretben kiállítjuk 2014. május 24-június 29-ig, Budapesten, a Millenáris Parkban.

A zsűri névsorát 2014. április 15-től olvashatjátok a www.arcmagazin.hu site-on.

A Hegyvidék Központ különdíj győzteseinek kiválasztásában a zsűri a Hegyvidék Központ képviselőjével egészül ki.

A zsűri idén kiegészül a 6. Gyerek ARC egyik tavalyi győztesével, aki teljes szavazati joggal bíró tagként lesz jelen, valamint ő ítéli oda mindkét korcsoportban a számára legtetszetősebb pályamű alkotójának az UNICEF Magyar Bizottság „Gyerekszem” különdíját.

A kiállításra bekerült pályaművek listája 2014. május 8-tól tekinthető meg a www.arcmagazin.hu oldalon.

Díjátadás

A díjátadásra a megnyitó napján, 2014. május 24-én, szombaton kerül sor Budapesten, a Millenáris Parkban, az EU Pontban. A nyerteseket és kiállítókat előre értesítjük a díjátadó pontos időpontjáról.

Díjak: 6-9 éves korosztály

1. díj

    • Tablet a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

  • 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával

  • Ajándékcsomag a Sugar! felajánlásával

  • 1 pár Crocs papucs a crocs.eu hazai képviselője, az Overland felajánlásával (tranzitshop.hu)

  • Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával

  • Bluppo! Mókatárs mesepuff a Blup! felajánlásából

  • Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar kiadó felajánlásával

2. díj

    • Fényképezőgép a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

3. díj

    • E-book a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

  • Bluppo! Mókatárs mesepuff a Blup! felajánlásábból

  • Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar kiadó felajánlásával

A Hegyvidék Központ „Természet és egészség” című, a legzöldebb alkotásnak járó különdíja

Kreatív játék a Hegyvidék Bevásárlóközpont felajánlásával

Az UNICEF Magyar Bizottság „Gyerekszem” különdíja

A díjat a zsűri gyermek tagja ítéli oda a számára legtetszetősebb pályamű alkotójának.

UNICEF ajándékcsomag

A Mindenki tud rajzolni c. könyv szerzőinek különdíja

Mindenki tud rajzolni csomag (Mindenki másmilyen és Mi hiányzik? című könyvek, egy Mindenki tud rajzolni textiltáska és egy Mindenki tud rajzolni póló)

Díjak: 10-14 éves korosztály

1. díj

    • Tablet a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

  • 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával

  • Ajándékcsomag a Sugar! felajánlásával

  • 1 pár Crocs papucs a crocs.eu hazai képviselője, az Overland felajánlásával (tranzitshop.hu)

  • Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával

  • Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar kiadó felajánlásával

2. díj

    • Fényképezőgép a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

  • 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával

  • Ajándékcsomag a Sugar! felajánlásával

  • 1 pár Crocs papucs a crocs.eu hazai képviselője, az Overland felajánlásával (tranzitshop.hu)

  • Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával

  • Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar kiadó felajánlásával

3. díj

    • E-book a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

  • 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával

  • Ajándékcsomag a Sugar! felajánlásával

  • 1 pár Crocs papucs a crocs.eu hazai képviselője, az Overland felajánlásával (tranzitshop.hu)

  • Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával

  • Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar kiadó felajánlásával

A Hegyvidék Központ „Természet és egészség” című, a legzöldebb alkotásnak járó különdíja

Társasjáték a Hegyvidék Bevásárlóközpont felajánlásával

Az UNICEF Magyar Bizottság „Gyerekszem” különdíja

A díjat a zsűri gyermek tagja ítéli oda a számára legtetszetősebb pályamű alkotójának.

UNICEF ajándékcsomag

A Mindenki tud rajzolni c. könyv szerzőinek különdíja

Mindenki tud rajzolni csomag (Mindenki másmilyen és Mi hiányzik? című könyvek, egy Mindenki tud rajzolni textiltáska és egy Mindenki tud rajzolni póló)

A kiállításon a legtöbb pályaművel szereplő 3 iskola díjai

A nyertes három iskolában az UNICEF Magyar Bizottsága megtartja
„Ébresztő-óra” című gyerekeknek szóló programját, aminek témája a
gyermekjogok és a gyermekek helyzete a világban. A programról további információk az UNICEF weboldalán találhatók: www.unicef.hu

1. díj

    • TV a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában. Az áruházlánc vállalja, hogy az 1. helyezett iskola 30 tanulóját (+ 3 kísérőt) a budapesti Millenáris Parkban megrendezendő Gyerek ARC kiállítás megnyitójára/díjátadójára utaztatja (buszos utaztatás az iskola székhelyétől a díjátadó helyszínére és vissza, a kiállítás megnyitó napján).

  • „Ébresztő-óra” című gyerekeknek szóló program

2. díj

    • DVD lejátszó a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

  • „Ébresztő-óra” című gyerekeknek szóló program

3. díj

    • Digitális rajztábla a TESCO Global Áruházak Zrt. felajánlásában

  • „Ébresztő-óra” című gyerekeknek szóló program

SZERZÕI ÉS FELHASZNÁLÓI JOGOK

A pályázat benyújtói a pályamunkához fűződő szerzői jogaik alapján az alábbi keretek között adnak a kiíró, a TESCO Global Áruházak Zrt., valamint a Hegyvidék Központ részére felhasználási engedélyt:

    • A fent említettek jogosultak a művek nyilvánosságra hozatalára kiállítások, továbbá a kiállításokhoz szorosan kapcsolódó katalógus, programfüzet, internetes felület, reklám, PR tevékenység, stb. keretében.

  • Jogosultak még a megnyitón a résztvevőkről készült fotók cikkekben való megjelentetésére

  • Az ARC a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá az évente a pályaművekből rendezendő kiállítások népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására minden esetben csakis a pályázó nevének feltűntetése mellett.

  • A pályázat benyújtója hozzájárul ahhoz, hogy az ARC, valamint a TESCO Global Áruházak Zrt. a pályaműről készült reprodukciót könyvalakban, receptkártyán, receptkönyv illusztrációjaként, üzlettéri dekorációként,, elektronikus formában többszörözze, valamint megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett. A képek felhasználása nem lehet kereskedelmi jellegű.

  • A fent megnevezett megjelenésekért a pályázó külön díjazásra nem tarthat igényt.

  • A pályázatra benevezett pályaművek további reklámcélú felhasználásának esetében a pályázó és a pályázat kiírója, valamint a TESCO Global Áruházak Zrt. külön megállapodást kötnek egymással.

  • A pályázók által megadott elérhetőségeket az ARC Kft. adatbázisában regisztrálja, azokat harmadik személynek csak a pályázó külön beleegyezésével adja ki.

Az eredeti pályaművek sorsa

A beadott pályaműveket egy évig őrizzük. A pályázatokat nem küldjük vissza.

Az ARC a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.

További információ: telefonon a +36-30-510-8860-as telefonszámon vagy e-mailen palyazz@arcmagazin.hu email címen kérhető.

Kövesd az ARC-ot a Facebookon!

http://www.facebook.com/ArcMagazin

Recent Posts

Start typing and press Enter to search